Egy pár hónapra a figyelem középpontjába helyezzük az ipari gépgyártást. Hisszük, hogy a magyar ipar meghatározó szereplői a gépgyártók és azt is, hogy a hazai gépgyártás inkább lehet beszállítója a hazai iparnak.
A verseny célja, hogy a hazai iparvállalatok megismerjék a hazai gépgyártás kiváló gépeit.
A versenyben komoly lehetőségük van a gépgyártóknak arra, hogy megmutassák a rátermettségüket, az újításaikat, a gépeiket, és egy szakmai rendezvényen személyesen is bemutatkozhassanak a piacnak.
A Gépipari Tudományos Egyesület küldetése, hogy a gép- és a feldolgozóiparban, a jövő gyártóiparának megfelelően segítse és támogassa az iparág fejlődését.
Kiemelten fontos, hogy a szervezet saját hazai és nemzetközi szakmai tudásbázisára alapozva – egyetemekkel, tudásközpontokkal, kutató-fejlesztő intézetekkel és az üzleti szférával együttműködve – a gazdaság élénkítésének, valamint az ipari átalakulás felgyorsításának katalizátora legyen.
Ennek megfelelően vesz részt társszervezőként a Magyar Ipari Célgép Nagydíj 2021 versenyben, ahová örömmel várjuk a hazai célgépépítőket, tervezőmérnököket, gépgyártókat, hogy ismertté váljanak, piacuk és ügyfélkörük növekedhessen, hazai és nemzetközi kapcsolatokra tegyenek szert.
A Gépész Szalon,
- A versenyzők ekkor értesülnek a verseny eredményéről és a díjazottak itt részesülnek az elismerésben.
- Számítunk a hazai termelő vállalatok érdeklődésére, minden olyan vállalati vezetőre, akinek a termelése a gépeitől függ. Az első olyan fórum lesz, ahol a gépész szakma randevút ad a gépekkel termelő szakembereknek.
- A Gépész Szalonban korlátozott számban várjuk olyan kiállítók jelentkezését, akiknek mondanivalójuk van gépészmérnökök vagy ipari szereplők számára.